Pizzarecept hét hozzávalóból
Bár a pizza eredeti hazája Olaszország, az évek során a hazai gasztronómia egyik alapvető ételévé vált. A magyarok az esetek túlnyomó többségében a kényelmes pizzarendelés mellett döntenek, pedig míg megérkezik a pizzafutár, akár saját kezűleg is össze lehetne dobni a pizzát.
Hozzávalók
Mindössze hét hozzávaló szükséges ahhoz, hogy elkészüljön az ínycsiklandó kemencés pizza házi változata. Ami a lisztet illeti, két fajtát kell beszerezni, BL55 típusú fehérlisztet és BL80 típusú kenyérlisztet, melyekből egyenként 30-30 dkg-ot kell felhasználni. A pizza elkészítéséhez 3 dl langyos vizet, 2 dkg friss élesztőt, 70 g olívaolajat, 2-3 teáskanál sót, valamint 1 evőkanál kristálycukrot kell még kimérni.
Pizzatészta
A langyos vízben el kell keverni a cukrot és fel kell futtatni az élesztőt. Közben a többi alapanyagot össze kell keverni, majd hozzá kell adni az élesztős egyveleget. A legegyszerűbb megoldás, ha dagasztógéppel dolgozzuk simára a tésztát. A tetejét be kell kenni olívaolajjal, majd pedig le kell takarni, ami így kb. 30-35 perc után a duplájára dagad. Osszuk fel 5 kisebb cipóra, majd egyet nyújtsunk ki kerek formára. Tegyünk rá tetszőleges feltétet, majd pedig helyezzük a sütőpapírral bélelt tepsire. Előmelegített sütőben süssük 220 C fokon egészen addig, amíg a széle szép barna lesz.
Pizzaszósz
A tökéletes kemencés pizza nem kerülhet tálalásra az eredeti recept alapján készülő pizzaszósz nélkül. Ehhez szükség van 50 dkg hámozott és kockára vágott paradicsomra, 2 evőkanál olívaolajra, 4-5 gerezd zúzott fokhagymára, 2 teáskanál friss oregánóra vagy bazsalikomra, 1 teáskanál sóra és egy csipetnyi frissen őrölt fekete borsra. A hozzávalókat alaposan össze kell keverni egy edényben, majd közepes lángon addig kell főzni, amíg szósz állagú egyveleget kapunk.